MI A SZERETET?

Mi az, hogy szeretet? Honnan származik? Ha az ISTENTŐL származik, akkor mi célból? Miért képesek némelyek szeretni és némelyek meg nem? Végtelen sok kérdésünk lenne ebben a témában. De ahhoz, hogy válaszolni tudjunk rájuk, ahhoz vissza kell mennünk a kezdetekhez, vagyis az ember teremtésének a pillanatához.

Mi újat lehetne mondani egy olyan témában, amiről már milliónyi kötet íródott? Ennek ellenére mi megpróbálunk egy szokatlan pozícióból válaszolni erre, és pedig a Kozmosz pozíciójából, a Teremtő ISTENI szándék pozíciójából. Habár, ez az utóbbi is régi, már a Bibliában is szó volt róla: „Szeresd úgy a felebarátodat, mint önnön magad”, de erről is elmondhatjuk, hogy a valódi jelentése az ember számára ismeretlen.

Az ember szerelem/ szeretet nélkül egy száraz, hideg, rideg, közömbös robothoz hasonlatos lényre emlékeztet. Csak a szeretet /szerelem gazdagíthatja az ember lelkét az érzések és azok árnyalatainak a sokszínűségével, ami végeredményben a lélek legnagyobb gazdagságává válik. Vagyis a szeretet/szerelem érzésének azzá a mechanizmussá kell válnia, amely a lelket új minőségekkel gazdagítja, mint például a ház iránti szeretet, a szülők iránti szeretet, a gyerekek iránti szeretet, a művészetek iránti szeretet, a zene iránti szeretet stb. A szeretet/szerelem által válik az ember emberré, vagyis lágyabbá, gyengédebbé, szívélyesebbé.

A szeretet/ szerelem motiválja az embert fennkölt és nemes lelkű cselekedetekre, ez emeli fel, ez által válik kedvessé, megértővé. Rengeteg jó emberi tulajdonság fejlődik a szeretet/szerelem jelenléte által. Ha az ember sikereket ér el a munkájában, akkor a leggyakrabban azért, mert szereti a saját munkáját, szereti azt, amivel foglalkozik . A Földön a szeretet /szerelem érzése, attól függően, hogy mit szeret az ember,  különböző eredményhez vezeti: a szórakozás/mulatás szeretete, a durvaság szeretete, a könyörtelenség szeretete, az erkölcstelenség szeretete - a negatív, Sátáni Rendszerbe viheti az embert, viszont a gyerekek iránti szeretet, az emberek iránti szeretet, az alkotás iránti szeretet, a tudás és fejlődés iránti szeretet  - a pozitív Rendszerbe ISTENHEZ vezet.

Forrás: Szeklitova Larisza és Sztrelnikova Ludmila: " A Vízöntő-kor embere"