MITŐL FÜGGNEK A GYÓGYMÓDOK

2023.09.13 09:30

     Az élő formák fejlődése az alacsony Szintektől halad a magas Szintekig, ami ezáltal azon energiák állandó megújulását eredményezi, amellyel minden egyes létformának dolgoznia kell. Viszont a Szintek váltakozása jelentősen kitolódik az időben, ami lehetővé teszi az élő létformák, valamint az emberek számára, hogy képesek legyenek fokozatosan alkalmazkodni a bennü, és a környezetben létrejövő változásokhoz.

   Az embereknél azon energiaváltás amellyel dolgoznak, minden egyes új generáció megjelenésekor, vagyis általában körülbelül 20 évente történik. Ezért a gyógyító módszerek is mindig a konkrét energia típusokkal való munkára orientálódnak. Mivel az energiák változnak, ezért nem szabad leragadni a régi típusú gyógymódoknál és gyógyszereknél. Mivel az összes gyógyító tényezőnek meghatározott időszak áll rendelkezésére, ezért a későbbiekben már az új módszerek használata célszerű, számításba véve a sokkal magasabb szintű új energiákat.

  Vagyis a gyógymódok követik az ember energetikájának változásait. A gyógyszerészet is ennek veti alá magát. Ha például összehasonlítjuk, hogy a lakosság 70 évvel ezelőtt és jelenleg milyen gyógyszereket használ, akkor azt mondhatjuk, hogy majdnem a teljes gyógyszeripar megújult. Hiszen már számtalan új gyógyszer jelent meg eddig.

 Tegyük fel, hogy a szív helyreállításához régen egy típusú gyógyszert használtak, akkor jelenleg a betegek nagy többsége számára az adott gyógyszer már nem hatásos, mivel ugyanannak a szívnek már megváltozott az energetikája, és ezért a helyreállításához is arra az új energetikára van szüksége, amellyel világunk minden egyes generációváltáskor feltöltődik. Mivel minden egyes generáció (20 éves ciklusok) saját energetikával rendelkezik, ezért az energetikai váltás is velük együtt történik a földi világban.

  A nagymamák, nagyapák és az unokáik különböző energetikával rendelkeznek. Ezért a gyógyítás szabályai szerint különböző gyógyszerekre van szükségük. Ebből adódóan az, ami segít a nagymamának, már nem biztos, hogy segít az unokának. Viszont a jelenlegi orvostudomány mindezt még nem veszi figyelembe.

  Ha az emberek tudása sokkal magasabb Szinten állna az élet természetéről és az élő létformákról, akkor minden egyes generáció számára saját gyógykészítmények kerülnének előállításra. Hiszen minden egyes gyógyszer az ember energetikájával kapcsolatos. Mivel a gyógyszer a kémiai reakciókon keresztül fejti ki hatását a fiziológiai folyamatokra és az ember energetikájára, megváltoztatva azokat.

  Ezért az orvostudománynak a generációváltáson és energetikai váltáson kívül, még az emberek fejlettségi Szintjének változásait is okvetlenül számításba kell vennie, amely a magasabb frekvenciák irányába jelentősen megváltoztatja az energia Szintet.

  Némely progresszív és élen haladó orvos már régen megfigyelte, hogy az egy-és ugyanazon gyógyszer jó hatással van az egyszerű munkásra, de nem segít az intelligens embernek. Az orvosok képtelenek megérteni, hogy miért történik mindez, viszont az ok az emberek különböző fejlettségi Szintjeivel magyarázható.

  Ha viszont az Orvostudomány eléggé fejlett lenne az ember energetikája-, valamint mindennek az ember fejlettségi Szintjével való összefüggése megismerésében, akkor már a gyógyítás is jelentősen előrelépett volna fejlődésében, valamint már számos krónikus megbetegedés is végképp megszűnt volna. Az orvosok némelyike, nem értve, hogy miért segít a gyógyszer az egyik betegnek, a másiknak meg nem, vagy hogy 20 évvel ezelőtt miért voltak hatásosak a régi gyógyszerek, és jelenleg már hatástalanok, egyszerűen csak nagyobb dózist adnak a betegnek, vagyis egy tabletta helyett 2-3 tablettát írnak fel. Vagyis ők ily módon, nem a gyógyszer minősége által, hanem a mennyisége által próbálják legyőzni a betegséget.

 Viszont mindezen ok - az emberek megváltozott energetikájában rejlik. Ezért azok az új gyógyszerek, amelyek a gyakorlati ellenőrzéskor (állatokon végzett kísérletek) a világ új energetikájára orientálódtak, azok sokkal nagyobb hatást érnek el a gyógyításban. A régi gyógyszerek akár rombolhatják is a szervezetet.

  Nemcsak az emberek energetikája változik, hanem azoké a vírusoké is, amelyek megbetegedéseket váltanak ki az embereknél. A világ energetikájának változása, okvetlenül magával hozza minden másnak is az energetikai változását, vagyis a mikrobák, vírusok, és különböző bacilusok energetikai változásait is. Ez most elég erőteljesen megfigyelhető az influenza víruson is, amely az idő folyamán állandóan változik, és nem csak 20 évente, hanem akár már nagyon rövid időn belül: 1 és 5 évente. Mindez érthető is, hiszen ha megváltozik az ember energetikája, akkor a vele dolgozó vírus is alkalmazkodni fog hozzá.

 A gyógyszerészeten kívül, amelyet általában a 20.-ik század közepéig volt használatban, új gyógymódok kerültek bevezetésre. Különösen a 20. század végétől kezdtek elterjedni a különböző gyógymódok: aktívan kezdtek gyógyítani gyógynövényekkel, azok párlataival, elterjedt a homeopátia stb. Majd miután megjelentek az extraszenzek, megjelent az energiával való gyógyítás lehetősége. Viszont az összes jelenlegi módszer, a múlt korszak energia frekvenciájával való munkára épül, vagyis ezek már elavult frekvenciák, amelyek sokkal alacsonyabb rezgéssel rendelkeznek, mint amelyek a Vízöntő korral együtt érkeznek a Földre.

  Jelenleg például, a Fentiek már nem adnak az emberek számára olyan új energia módszereket gyógyulás céljára: mint például a jóga, chi-kung, reiki, feng- shui stb. Igaz, hogy a Fentiek azért átadták az embereknek a kódokkal való kezelés módszerét, de ezt azzal a céllal tették, hogy lehetővé tegyék az ember számára a programja teljesítését az ötödik faj fejlődési ciklusa befejezéséig.

  Általában mindenki a régi módszereket használja, mint például a jógát vagy a chi-kungot. Bennük a test minden egyes mozdulata, gesztusa, póza nemcsak bizonyos meghatározott izomcsoport mozgatására irányul, hanem azon fizikai típusú energiákra is, amely az ötödik faj képviselői finomenergetikai felépítéséhez szükséges. Mint ahogy némely feng-shui módszer is megtanít a helyes energetikai térrendezésre, és a vele való együttműködésre. Itt meg kell még jegyeznünk, hogy az összes gyakorlat, ideértve a reikit és a meditációt is, az egyént a Halak korszak energia frekvenciájával való munkára irányítja.

 Mivel az ötödik faj már elérkezett a fejlődési szakasza befejezéséhez, ezért általában olyan lelkekből tevődik össze, akik még a régi energia frekvenciára épültek. Az ötödik fajnak be kell fejeznie önmagában az adott szakasz számára szükséges minőségek és tulajdonságok felgyűjtését. Ezért a régi módszerek még továbbra is hasznosan működnek. Nem lehet azt mondani, hogy a jelenlegi átmeneti periódusban elvesztették volna a jelentőségüket. (Hiszen ezen módszerek az alacsony- és közepes Szintű emberek számára szükségesek).

  Az összes előző módszer már a kezdetektől fogva az ötödik emberi faj struktúrájának megfelelően került kiszámításra és ezért az ötödik faj végéig hatásos marad, mivel az adott faj a végső befejező szakaszig folytatja tovább az emberiség fejlődésének felépítését. De emlékezni kell arra, hogy az összes létező régi módszer még a Halak korszak energia frekvenciájával való munkán alapszik.

FORRÁS: SZEKLITOVA LARISZA, SZTRELNIKOVA LUDMILA  -  ЗДОРОВЬЕ И ПРИЧИНЫ СТРАДАНИЙ