BETEGSÉG ÉS KARMA

2020.03.13 16:50

   Az ember egészsége számos tényezőhöz kapcsolódik, némelyikük ismerős az ember számára, másokról pedig most hall először. Például az a tény, hogy számos betegség a saját karmájával kapcsolatos, vagyis az előző életeiben való helytelen fejlődésével, arról csak az ötödik faj végén szerzett tudomást, amikor az adott karmikus ledolgozások már elkezdődtek, ezért is jelent meg jelenleg (2018 év) annyi sok beteg és fogyatékos gyerek. Ők most dolgozzák le a múltbeli energetikai adósságaikat.

   A betegségek és a fogyatékos testek azon energia típusok termelésére összpontosítanak, amelyek nem kerültek felgyűjtésre az ember előző életeiben. Viszont a jelenlegi inkarnációjában* is képes nem úgy cselekedni, ahogy azt előírja számára a programja, így a karma ledolgozása is tovább fog folytatódni.       Természetesen magának az embernek nehéz követnie valamilyen betegség hirtelen való megjelenését a helytelen cselekedetek és tettek elvégzése után, mivel soha nem gondolkodott el az ilynemű kapcsolatok meglétéről.

  Adott esetben a következőket javasoljuk. Néha előfordul, hogy az ember valamit nem úgy cselekszik, pontosabban nem azt, amit a programja megkövetel tőle, vagy nem az erkölcsi normáknak megfelelően, miután Fentről betegség küldetik számára. Ahhoz, hogy gyorsan meggyógyuljon, ahhoz tudatosítania kell az előző cselekedeteit, vagyis el kell gondolkodnia az előző szituációkban elkövetett cselekedeteiről és elemeznie kell az egy bizonyos időintervallum alatt általa elkövetett összes plusz és mínusz cselekedetet, meg kell próbálnia megérteni, hogy mit cselekedet helytelenül a magasabb Szintű erkölcs, a társadalom követelményei és a saját életmódja szempontjából nézve.

  Sok mindent elemeznie kell, a pszichológiai attitűdöket, az érzelmeket és a saját gondolatait is beleértve. A fentiekben felsoroltak közül abszolút minden hatással lehet az ember egészségére, ha az élete különböző szituációiba behatolnak a helytelen cselekedetei, amelyek aztán elkezdenek rombolni valamit a környező világban.

  Az ember először a világot pusztítja, majd a világ elkezdi rombolni a teljes életét, ami gyakran az egészsége rombolásával kezdődik. Az ember csak a rossz cselekedetei, gondolatai, érzelmei, emóciói és helytelen viselkedése elismerésével kezdheti meg a saját kezelését, ami ez által okvetlenül pozitív és gyors eredményt eredményez számára.

  Nem véletlenül mondják, hogy "a gondolat ereje képes meggyógyítani", csak ismerni kell hozzá a technikákat. Viszont a karmikus cselekmények megszüntetése mellett a külső világ is hatással van az ember egészségére, különösen a szemünknek láthatatlan, vagyis pontosabban a mikrobákkal telített mikrovilág.

FORRÁS: NONNA MARAKHOVSKAYA, VALERIA RUZIYEVA " GYÓGYÍTÁS KÓDOKKAL"