AZ EMBERI VÍRUS

2020.03.05 22:03

 Tudjuk, hogy a vírus sokkal jellemzőbb az emberre, mint sem a komputerre. A vírus különböző betegségeket idéz elő. Szeretnénk többet megtudni róla. Mi az elve a vírus emberre való megnyilvánulásában?

 - A vírusok bekerülvén az ember szervezetébe, zavart idéznek elő a normálisan funkcionáló programban. Ami által a vírusokkal foglalkozó Rendszer a hatalmába keríti az embereket, az összes velejáró következménnyel együtt. A Rendszer által számtalan különböző típusú vírus lett kidolgozva, amelyek nemcsak az ember szervezetének külső területeire hatolnak be, hanem minden egyes szervre, és az összes sejtre is hatással vannak. Ily módon történik az adott vírusnak az emberbe való behatolása.

 - Ki állítja elő az emberi betegségeket előidéző vírusokat: az Orvosi Rendszer vagy a Sátán Rendszere?

 - Az Orvosi Rendszer foglalkozik velük.

 - Vagyis ez azt jelenti, hogy az Orvosi Rendszer a vírusok segítségével elszívja az emberektől az energiát a saját energia tárolóiba és a saját maga részére?

 - Miért a „saját maga részére”? Nálam/ISTEN minden kölcsönös kapcsolatban működik. Az –az energia, amit az Orvosi Rendszer a vírusok által kap, az a közös szükségletekre és meghatározott célokra van fordítva. De természetesen az összes energiával az Orvosi Rendszer Legfőbb Hierarchja rendelkezik. A közös energiákat Ő úgy osztja el és csoportosítja szét, ahogy jónak látja. A biológiai vírusokat az Orvosi Rendszer hozta létre.

 - Ő csak a vírusokon át áramló energia mozgását irányítja és szabályozza, vagy a vírusok segítségével esetleg másmilyen munkát is végez?

 - A vírusok segítségével szabályozzák és irányítják az ember általános állapotát, vagyis irányítják az érzelmeit, az emócióit, amelyek által bizonyos kiegészítő energia mennyiséget kapnak a szükséges energiákból. A vírusok az adott betegség érzeteit adják az embereknek, és következésképpen így kényszerítik rá az érzelmeket arra, hogy a szükséges munkamenetben működjenek.

 - Miért lettek a többi sejt megölésére programozva a vírusok? Hiszen akkor ezek gyilkoló lények.

 - Bizonyos mértékben ez így van. De a hatásukban nem törvényszerű a gyilkolás. A vírustól kevés sejt pusztul el. Ha pontosabban fogalmazunk, akkor egyetlen egy sejt sem pusztul el a vírustól. Hanem az adott sejt egy időre megdermed, vagyis egy időre leáll az összes életfunkciója. Mondatnánk úgy is, hogy téli álomba merül.

 - A vírusok előidézik a sejtek mutációját.

 - A mutációknak létjogosultságuk van. De általában a vírus bizonyos megállást idéz elő a fejlődésben.

 - Miért van szükség a mutációkra?

- A környezethez való adaptációhoz. Hiszen a környezet állandóan változik. Az önök gyárai és mezőgazdasági technológiájuk állandóan megváltoztatják a környezetet.

 - Miért törnek ki a Földön tíz éves ciklusonként a vírusjárványok?

 - Ez egy ilyen program. Megtisztogatják a lakosságot, kísérleteket folytatnak, figyelemmel kísérik a sejtek reakcióit, valamint a környezet rájuk való hatását. A sejtek kémiai összetétele idővel változik és a fizikai paraméterei is megváltoznak. A vírusok mindezeket kimutatják/ feltárják, valamint korrigálják is azokat.

 - Miért hatnak különbözőképpen a vírusok a különböző emberekre? Egyesek rögtön megbetegszenek, míg mások hosszú időn keresztül hordozzák magukban a vírusokat és nem betegszenek meg?

- Milyen vírusokról beszélnek? Ha önök az összes megbetegedéshez egy vírust társítanak, akkor ez helytelen. A vírusok mind különbözőek.

 (Látván, hogy nem jutunk semmilyen közös nevezőre, annak ellenére, hogy megpróbáltunk valamilyen összefoglaló információhoz jutni, ezért megpróbáljuk konkretizálni a témát)

- Nem, mi úgy értjük, hogy minden egyes megbetegedésnek megvan a saját vírusa. És természetesen az AIDS-nek és a rákos megbetegedésnek is saját vírusa van. A meghűléseket baktériumok idézik elő, a vírusok pedig nagyon apró organizmusok, amelyek megtámadják a sejteket.

- Ezt csak önök látják így. A MI nézőpontunkból – ezek mind különböző típusú vírusok, és az önök által megnevezett baktériumok is vírusok, mert MI vagyunk azok, akik a szükséges időben leküldjük őket az emberek közé. Ha a megbetegedések Tőlünk erednek, akkor ezek vírusok. Mi a saját célunknak megfelelően továbbítjuk azokat. De ez már egy nagyon távoli filozófiai téma. Rengeteget lehetne róla beszélni. De önök is már sok mindent képesek megérteni, hogy mit miért hoznak létre és az honnan ered.

 - Csak egy komputer vírus létezik, vagy több vírus típus is létezik, mint ahogy az emberi szervezetnél?

 -Természeten többféle komputer vírus is létezik, hiszen az elérendő célok is változnak. Ma a vírusnak egyvalamit kell elérnie, de holnap már más lesz a célja, hiszen az emberi tevékenységek is változnak. Létezik olyan vírus, amely megzavarja a komputer programját, és létezik olyan vírus is, amely bizonyos műveletet teljesít, mint például megsemmisít bizonyos dokumentumokat.

- De azért szeretnénk pontosítani, hogy azon bizonyos emberek, akik millió vírust hordoznak magukban miért élnek, míg mások pedig rögtön meghalnak? Miben különböznek egymástól?

- Hatással van rá az ember felépítése, és az egyéni programja. Vannak, akiknek a vírushordozás a feladatuk azon emberi társaság számára, akikkel kapcsolatban vannak, mert ezen emberek sejtjei, önmagukra nézve veszélytelenül, nagyon jól megférnek az adott vírus típussal. Mert ők így kerültek felépítésre, és a programjaik tartalmazzák a környezetük számára való vírusterjesztés feladatát. Míg mások meg az életprogramjuk befejezés előtt állnak, és a szervezetükbe történő vírus bevitelen keresztül történik a Földről való elvitelük. Vagy ez által a szervezetükben történik valamilyen korrekció. Vagyis az egyik összekapcsolódik a másikkal. 

- Szóval minden, még az egyszerű meghűléses megbetegedés is Fentről jön? Ha el akarják vinni az embert, akkor megfertőzik őt valamilyen vírussal?

- Igen. Ez-az ember programja. Nem fogom többet ismételni Önmagam (ISTEN). De az embernek mindig van választása, még abban is, hogy megbetegedjen–e vagy sem. Ha helytelen életmódot folytat, akkor nélkülözhetetlen az energia minőségének a korrekciója. Ha viszont az adott ember energia minősége megfelel a programjában előírt energia minőségnek, akkor az ember nem lesz beteg.

- Léteznek-e hasonló vírusok a mi makrokozmoszunkban?

- Minden ugyan így létezik.

- Vajon milyenek ezek a Rendszerek? Az emberrel összehasonlítva óriásiak lehetnek.

- Ha önök el tudják képzelni az önök és a MI közöttünk levő különbséget, akkor a milliós nagyságbeli különbséget is el tudják képzelni. A makro-kozmosz a hatalmas nagyságok világa.

- Létezik-e ilyen vírus a mi fizikai Kozmoszunkban? Láthatjuk-e az adott vírust vagy tapasztalhatjuk-e a bolygóra kifejtett hatását?-

- Igen, különböző műszerek vagy tudás-ismeret felhasználása által ki lehet mutatni a makro-vírus kozmikus objektumokra való hatását. Például a vírus hatásának következtében megváltozhat a bolygón a hőmérséklet, ami végeredményben az élet- és az életciklus váltását eredményezi. A vírus bolygóra való hatása számtalan változást idéz elő. Például a Földön kihaltak a dinoszauruszok és az ősemberek. És mennyi korszak tűnt el: mint például Atlantisz is, és a többi civilizáció is a múltba veszett, vagyis mindezen történésekre részlegesen a kozmikus vírus is hatással volt.

- Honnan kerül elő a makro-vírus?

- Előfordul, hogy valamelyik kozmikus Rendszerbe egy másik téridőből áthatol a vírus. Vagyis az adott Rendszernek meggyengült a védelme és ezért tudott a vírus áthatolni rajta. A vírusokat saját célra, az adott Rendszereknél nagyobb Rendszerek állítják elő. De a különböző típusú vírusok csak azokra a konstrukciókra vannak hatással, amelyek egy Szinten vannak vele, vagyis ekvivalens energetikával is rendelkeznek. Vagyis az adott konstrukciónak a vírussal egy Szinten kell elhelyezkednie, vagy csak egy kevéssel eltérő Szinten. Az alsóbb Szinten levő vírusnak nincs befolyása a magasabb- vagy az alacsonyabb Szinten levő konstrukciókra. Ebben rejlik a működése sajátossága, vagyis a vírus meghatározott határon belüli hatótávolsággal rendelkezik.

- Rendelkezik-e a vírus lélekkel vagy egyszerűen csak robotként funkcionál?

- Rendelkezik lélekkel. De ő egy bizonyos Rendszerre dolgozik.

- Ezeknek a lelkeknek mi a fejlődés következő szakasza? A vírusok lelkei átmennek bizonyos formájú lényekbe?

-Náluk mindez az ő vírus programjuknak megfelelően történik. Mivel ők már ismerik a feladatukat és a munkájukkal is tisztában vannak, ezért nagyobb léptékben szakosodnak rájuk. Viszont különböző programokkal rendelkeznek.

- Létezik-e valamilyen különbség a biológiai vírus és a komputer vírus között?

- A különbség a felépítésükben és az erő potenciáljukban található. A komputer vírus hatalmasabb erőpotenciállal rendelkezik.

- Azért hatalmasabb, mert a finomenergetikai síkon létezik? Igen.

- Sokkal hatalmasabb?

- Sokkal. A komputer vírus annyira erőteljes, hogy az ember a komputeren keresztül is képes megfertőződni.

- Milyen óvintézkedéseket kell tennie az embernek ahhoz, hogy ne fertőződjön meg?

- Tehetnek magukra általános védelmet, vagyis gondolatban elképzelnek önmaguk- és a komputer közé egy tükröt, amelynek a fényes felülete a komputer képernyője felé mutat. De nem minden ember képes védelmet tenni magára, mert némelyek nem rendelkeznek ehhez megfelelő erőpotenciállal. Ezért jobb, ha ehhez inkább különböző technikai berendezéseket használnak, mint például a képernyővédő stb.

FORRÁS: SZEKLITOVA LARISZA, SZTRELNIKOVA LUDMILA " AZ ÉGI TANÍTÓK TITKOS ÉLETE"