AZ EMBERI VÉR

2021.06.14 08:33

 Az emberi vér, mint a hazai-, úgy a külföldi medicina által is már nagyon alaposan áttanulmányozott. Amihez már kevés dolgot lehetne hozzátenni. Habár, természetesen ha azon szakemberek szemével tekintenénk rá, akik az emberi konstrukció tervezetét alkották, akkor az emberi szervezet legkülönbözőbb részeiben is nagyon sok minden új-, és ismeretlen dolgot lehetne még feltárni. De ha nem közvetlenül az ember fizikai burka Teremtőjével beszélgetnénk, hanem az Égi Tanítóval, akkor Ő is mindig tud új információt szolgáltatni az embernek magáról az emberről.

 - Hát akkor mi is valójában a vér?

 - A vér az ember materiális testének egyenes program hordozója, a test kémiai és fizikai összetevői-, valamint a „finomenergetikai” összetevők is benne találhatók. A vérbe behelyezésre került az egészséges szervezet programja, aminek megfelelően az összes mennyiségbeli és minőségbeli mutató megfelel a normának. Ezért a test bármely részén fellépő működési zavarról, a vér kap elsőnek teljes mennyiségbeli információt. A normális állapotban levő vér összetételének az egyszerű számbeli összehasonlítása a zavaroknál felmerülő mennyiségbeli disszballansszal, lehetővé teszik az általános programnak megfelelően azon védelmi tartalékok működésbe hozatalát, amelyek egy meghatározott idő elteltével az állapot normalizálódásához vezetnek. 

 - De ha nem következik be a gyógyulás, akkor ez azt jelenti, hogy nem működött a program?

 - Nem léteznek abszolút egészséges emberek. Minden egyes ember, az általános fejlődési programnak megfelelően kap betegséget a programjába. Az általános program- az egy dolog, a test szerveinek egyéni programjai pedig egy másik. És ha ember általános programja tartalmaz valamilyen betegséget, akkor az ember egy bizonyos életkorától, a vér programja már arra a kémiai összetevőre fog orientálódni, amely megfelel az adott betegség paramétereinek.

 - A vér az ismert funkciókon kívül még milyen funkciókat lát el?

 - Információt továbbít az egyik sejttől a másik sejtig, az egyik szervtől a másik szervig, valamint energiát is szállít.

 - Ártalmas-e az embertől emberbe történő vérátömlesztés? 

- Igen, nagyon ártalmas. Habár az adott művelet megengedett a beteg vagy a sérült ember megmentéséhez. Az önök orvostudománya még nem ismer más módszereket , de azok már léteznek.

 - Mi történik vérátömlesztéskor? 

Megváltozik a szervezet energetikája és az ember programja.

 - Vagyis a beteg programja összekapcsolódik a donor programjával?

 - Igen, valóban így történik. A beteg programja összekapcsolódik annak az embernek a programjával, akitől a vérátömlesztéshez szükséges vér származik.

 - De ha donor jó programmal rendelkezik, akkor esetleg képes a beteg ember programját is jó irányba megváltoztatni? 

- Nem léteznek jó vagy rossz programok.

 - Azt akartuk mondani, hogy „szerencsésebbé”.

- Szerencsésebbé?.... Igen, bizonyos mértékben, egy bizonyos időintervallumra megjavul a vérátömlesztést kapott ember programja. De ez majd a karmájára is hatással lesz. Ezért, ha az adott életben esetleg meg is javul a programja, a következő életében okvetlenül súlyosbodik.

 - A férfiak vére eltér a nők vérétől? 

- Természetesen, összetételében és energetikájában is eltér. Ők különböző energia töltettel rendelkeznek: a férfiaknak –plusz, a nőknek –mínusz. De ellenkezőleg is előfordul. Mindez csak képletes meghatározás. Itt sokkal finomabb különbségek léteznek.

 - Biztosan nem ajánlatos a férfi vérének nőbe való átömlesztése és fordítva?

 - Igen, nem ajánlatos. De az önök orvostudománya nagyon durva, és segítvén egy dologban, kárt okoz több dologban. Ez a jelenség okvetlenül jelen van az orvostudományban. 

 - Az embernek négy vértípusa van. Miért osztották fel a vért típusokra?

- Minden egyes vértípus meghatározott információt-, és meghatározott programot hordoz. De a legfőbb ok, amiért az embereket felosztották különböző vértípusokra, hogy ezek az emberek különböző Kozmikus Rendszerekhez tartoznak, vagyis őket különböző Rendszerek irányítják. Az első vértípusba tartozó embereket egy bizonyos Rendszer irányítja, a másikba tartozókat meg egy másik Rendszer és így tovább. Azért született ilyen döntés az ember megszerkesztésére a folyékony komponenseit illetően, hogy Nekünk könnyebb legyen, mivel a különböző vértípusok különböző energia minőségeket továbbítanak az adott Rendszereknek.

 - Miben különbözik az egyik vértípusú ember egy másik vértípussal rendelkező embertől?

 - Különböző képességekkel rendelkeznek. Pontosabban mondva, az első vértípussal rendelkező embereknek fejlettebbek a pszichikai képességeik, ők a humán emberek. A második vértípussal rendelkező emberek a levitáció képességével rendelkeznek, vagyis képesek a fizikai sík törvényei ellenére is repülni a fizikai síkon, pontosabban csak akkor, ha edzenek. Viszont a Földön számtalan olyan eset is előfordult, amikor az emberek spontán levitáltak. Pontosan ebben nyilvánul meg az adott vértípus sajátos energetikai felépítménye, amikor a fizikai test nem törődik a földi vonzással. A harmadik vértípushoz tartozó emberek extraszenzori képességekkel rendelkeznek. Belőlük lesznek az extraszenzek. A negyedik vértípushoz tartozó embereknél az agy az, amely jobban fejlett, általában ők az intellektuelek. Természetesen az adott felsorolásban csak a legalapvetőbb tulajdonságok lettek felsorolva, viszont mások is léteznek. De önök már a felsorolt minőségek alapján is képesek elképzelni, hogy a vér összetétele: az energetikai felépítménye és programja milyen hatással van az ember képességeire, és következésképpen a viselkedésére is.

 - Mit értenek a vér –agyon? -A test fizikai matériájának azt a genetikai programját, amely a cseppfolyós struktúrájába lett beillesztve. Ez a program irányítja és szabályozza a szervezeten belül található összes cseppfolyós folyamatot, bekapcsol egy reakciót és kikapcsol egy másikat, és az időkeret által korlátoz. A vér emlékezettel rendelkezik. Az energia kapacitása a végbemenő folyamatoknak megfelelően állandóan változik, mert mindig arra törekszik, hogy elérjen egy bizonyos általános potenciált, amely az adott matéria típusra jellemző. A vér energiát szállít az egyik szervtől a másik szervig, kiegyenlítve ez által a test közepes energiapotenciálját. Nagyon sok olyan titkot rejt magában, amely az ember számára még ismeretlen.

 - Az emberben a vér mellett még a nyirokmirigy folyadék is megtalálható. Az energetikai felépítésüket tekintve a nyirokmirigy folyadék miben különbözik a vértől?

 - A vér pozitív energia, a nyirok meg negatív energia, vagyis minőségüket tekintve ez két különböző matéria.

 -Az utóbbi időben az embereknél gyakran előfordul nyirokcsomó duzzanat/megvastagodás. Mivel van ez kapcsolatban? 

-Most a megnövekedett radioaktivitás /sugárzás korszaka van, ezért pontosan a sugárzás van hatással a mirigyek megvastagodására.

-Mi a nyirok funkciója? -A nyirok funkciója a védelem. Azon kívül egyensúlyt teremt a szervezetben: a fehér és a piros vér balanszírozza egymást.

FORRÁS: SZEKLITOVA LARISZA, SZTRELNIKOVA LUDMILA: "A LÉLEK. A LÉLEK FELÉPÍTÉSÉNEK TITKAI, AVAGY A FELSŐBB KOZMIKUS TUDATTAL VALÓ KÖZVETÍTŐI KAPCSOLATOK"