A nagy pénzek mindig a Sátántól erednek /Folytatás

2017.10.08 15:57

Az ISTEN mindent megtesz azért, hogy a pénz soha ne haladja meg az ember által felgyűjtött energetikai ekvivalenst.

 A Sátán viszont ellenkezőleg, abban érdekelt, hogy mindenképpen meghaladja, mivel ez szétveri az ember védelmi rendszerét így lehetővé teszi, hogy negatívan hasson rá. Vagyis ilyen módon megajándékozva az egyént, a Sátán megpróbálja őt „boldoggá” tenni és ez által becsalva az energetikai csapdába mindent megtesz annak érdekében, hogy az ember lelke olyan energiákat gyűjtsön fel magában, amelyek kőként fogják lehúzni Hozzá a „mélybe” .

 Az ISTEN pedig megpróbáltatásokon és büntetéseken keresztül próbálja meg felemelni és Teremtővé nevelni az egyént. A Sátán pedig gazdagság ajándékozással , vesztegetéssel és hasonló módszerekkel próbálja zsákmányul ejteni, hogy aztán robottá alakítsa.

 A progresszív tökéletesedés útján nincs boldogság és nyugalom sem jólét sem bőség. Mindez már az emberiség Magas Szintű Égi Tanítói által is igazolt, akik több tíz ezer éve foglalkoznak a lelkek nevelésével. Viszont azon fiatal lelkek, akik csak most kezdték el a Földön való evolúcionálódásukat, átmenve szenvedéseken, fájdalmakon, szerencsétlenségeken és kemény megpróbáltatásokon keresztül, ők az alacsony fejlettségi Szintjükből adódóan még képtelenek annak megértésére, hogy valójában mi is az a Gonoszság és mi is az a Jóság, mi vezet az ISTENHEZ és mi vezet a Sátánhoz. Sőt ellenkezőleg, mivel nem értik a világ felépítését és így a saját tudatlanságukban létezve ők, mint általában mindent képesek elferdíteni az igazságot, vagyis feketévé alakítani a fehéret, a feketét pedig fehérré.

 Természetesen ha az ISTEN folyamatosan megpróbáltatásokat és gyötrelmeket küld, akkor a tudatlan elme azt a következtetést vonhatja le, hogy az ISTEN úgy viselkedik mint a Sátán. Valamint fordítva, a Sátánt – ISTENKÉNT fogadhatja el, ami a leggyakrabban történik, mivel a Sátán mindig bőkezűen megjutalmazza azokat, akik hajlandók együttműködni Vele, gazdagsággal árasztja el őket és teljesíti az összes kívánságukat. Viszont mindez csak külső magamutogatós csillogás és csak a Földön létezik, hogy ez által példát mutasson a többi léleknek a Hozzá való átmenet előnyeiről, hogy az ehhez hasonló luxussal és nagylelkűséggel magához csábítson másokat.

 Viszont az Ő Hierarchiájában már minden másképpen lesz és az ember uraságból szerencsétlen rabszolgává változik, aki nem hogy arra képtelen, hogy kívánjon valamit, hanem még gondolkodni is képtelen, mivel teljesen robottá válik, aki helyett maga a Sátán gondolkodik. Ezért sokan a mániákus gyilkosok közül akik a Sátán Rendszerétől működnek a Földön, Vele azonosítják magukat, azt mondva , hogy ők mindnyájan maga a Sátán. Viszont valójában tényleg így van, mivel mindegyikük a Sátán által irányított – robot, aki helyettük gondolkodik és az ő kezük által cselekszik. De természetesen nem egyfolytában gondolkodik és cselekszik helyettük, hanem mindez programokon keresztül valósul meg.

Vagyis a Sátán olyan programokat állít össze számukra, amelyben meghatározásra kerül, hogy kinek mikor mit kell gondolnia, mondania és cselekednie. Mindez nagyon összetett program háló, amely az Ő Hierarchiája összes Szintjére- egészen a Földig továbbításra kerül. És mindezt Ő irányítja. Mivel az Ő Hierarchiája a robotizált lelkek által növekszik, ezért akar a Sátán minél több lélekhez jutni. Hiszen a lelkek az Ő gazdagsága. Ezért olyan nagylelkű a Földön, hogy szembehelyezve önmagát ISTENNEL bizonyos jótevőként tudjon feltűnni.

 Viszont azon ember meg természetesen, aki az önmagához való őszinte viszonyulás mértékét vagyonban és személyes nyugalomban méri, azt gondolhatja, hogy a Sátán úgy viselkedik, ahogy azt ő szeretné , hogy az ISTEN viszonyuljon. Ezért ha a tudata a téveszmék által elhomályosulásra kerül, akkor a Sátán fogadhatja el ISTENNEK, az ISTENT pedig Sátánnak.

FORRÁS: Seklitova_Strelnikova_-_Stanovlenie_dushi_ili_Paradoxalnaya_filosofia_