A földi világból való kilépés

2023.04.24 10:13

 A földi világ tele van nehézségekkel, szenvedésekkel és igazságtalanságokkal, ezért sokan álmodoznak az „ISTEN birodalmába” történő bejutásról, ahol megszűnik a fizikai fájdalom, megszűnnek az érzések és velük együtt a szenvedés is megszűnik. Egyes személyek egyszerűen megszállottjai a Felsőbb Világba való kerülés gondolatának, bár nem értik, miképpen lehet ezt megvalósítani.

 A nehézségek, problémák gyakran zsákutcába juttatják az embert, egyes emberek pedig nem látván kiutat az adott világból, úgy gondolják, hogy azt elhagyni, és szenvedéseik láncolatát megszakítani csak öngyilkosság révén lehet. Azonban ily módon még inkább belegabalyodnak az reinkarnációk láncolatába, és eltávolodnak a Magasabb Világokba való felemelkedéstől.

 Az emberek nem értik, hogy milyen folyamatok emelik a lelket, mi szükséges mindegyiküknek ahhoz, hogy ott normálisan létezzenek, és ne égjenek el a magas energiáktól. Csak tudatosítva az adott könyvben leírtakat, érthető meg, hogy egyetlen ember sem áll még készen az ISTEN világaiban való létezésre.

 A földi világból való kilépésnek, és következésképpen a szenvedésektől való megmenekülésnek csak egy útja van – éspedig a lélek tökéletesedése, a magas energiák általa történő felgyűjtése révén. Egyetlen lélek sem lesz képes tisztán fizikailag felemelkedni ISTEN Hierarchiája első Szintjére, míg nem fejlesztett ki magában bizonyos minőségeket-tulajdonságokat, és nem érte el a szükséges energetikai potenciált.

 Mindez pedig azt jelenti, hogy az ember csak a lélek normatív energetikai mutatói elérése után szünteti meg a számos reinkarnáció láncolatát, és lép be az örökkévaló létezésbe.

 Anderssen egyik meséjében elhangzik:” A halhatatlanságot jó cselekedetek által lehet kiérdemelni”. Ami egy nagyon pontos megfogalmazás, bár az ilyen átmenet, csak a lehetőségek egy részét tükrözi.

 Az energia nyelvén beszélve, az alacsony világból való kilépés, a lélek által való bizonyos mennyiségű és minőségű energia felgyűjtése, amelyek összessége létrehozza a lélek számára azt a potenciált, mely megfelel a magasabb világ energiapotenciálja értékének, és lehetővé teszi számára az energetikai rétegeiben való normális elhelyezkedést. Ha a modern kori ember, a jelenlegi felkészületlen állapotában behelyezésre kerülne ISTEN világába, akkor az adott világ elégetné őt.

 Pontosan ezen okból adódóan nem juthat el oda a jelenlegi ember, pontosabban itt egy kettős függés nyilvánul meg, vagyis növelve a saját tudatosságát, és következésképpen a fejlettsége mértékét, az egyén ezáltal erkölcsileg és energetikailag is kinővi a saját világát.

 A magasabb világba való átmenethez, fontos legalább az alábbi egyszerű igazságok tudatosítása.

 1. Meg kell érteni, hogy az adott világ alacsony, és tökéletlen az emberek közötti kapcsolatokban.

 2. Bizonyos mennyiségű és minőségű tudás-ismeretre kell szert tenni, más világokról való ismereteket is beleértve;

 3. A legfontosabb pedig, hogy a léleknek fel kell gyűjtenie magában a magasabb világoknak megfelelő energiákat.

 Amíg nem halmozza fel a megfelelő magas energiákat, addig egyfolytában vissza fog térni az alacsony világba. Tehát ily módon, köznapi nyelven mondva, a földi világból a szellemi világba való kilépés, továbbá a szenvedésektől történő megszabadulás, az ember számára a morális-erkölcsi alapjai és tudatossága növelésében áll. Az erkölcs és a morál – az ember által való energia termelését szabályozó mechanizmusok, míg a legfelsőbb tudatosság – egy olyan minőség-tulajdonság, amely az ember minden egyéb sajátosságát és képességét helyettesíti.

FORRÁS: SZEKLITOVA LARISZA, SZTRELNIKOVA LUDMILA: ВЫБОР ДУШИ

 ИЛИ ПОЛОЖИТЕЛЬНОЕ И ОТРИЦАТЕЛЬНОЕ РАЗВИТИЕ ЧЕЛОВЕКА