A LELKEK FELOSZTÁSA AZ ÖTÖDIK FAJ VÉGÉN

2021.02.17 11:52

 Kérdés. Felosztásra kerülnek-e valamiképpen a lelkek az ötödik faj végén, amelynek eredményeképpen a teljesen fiatal lelkek az Emberi Hierarchia első Szintjeiről olyan világba kerülnek, amely az ősemberek életmódjának lesz megfelelő, az érettebb lelkek pedig egy civilizáltabb világba kerülnek? Vagy egyszerűen mindnyájukat egy másik bolygó valamelyik alacsony Szintű világába küldik?

 Válasz. Az ötödik faj emberei számára már soha nem adatnak primitív ősemberi létezési körülmények. Minden lélek a fejlettségének megfelelő világba kerül. Természetesen kötelezően megtörténik a lelkek osztályozása, mivel más világok számára szigorúan meghatározott számú, konkrét minőségű és fejlettségi Szintű lélek szükséges. Senki sem érdekelt a felesleges lelkekben, főleg mivel már egy másik világban kezdték el a fejlődésüket, mert az átalakításuk és az új világ életkörülményeihez való alkalmazkodásuk és létezésük energiaeszközöket (energia) igényel. Viszont a későbbiekben az összes költséget az új világukban kell majd ledolgozniuk a lelkeknek.

FORRÁS: Szeklitova Larisza, Sztrelnikova Ludmila: "A LÉLEK EVOLÚCIÓJA: A SKORPIÓTÓL A FÁRAÓIG"