ISTEN ÜZENETE

2023.07.23 12:20

ISTEN ÜZENETE

A „ Világegyetem Törvényei”- azon ISTENI kinyilatkoztatások eredménye, amely kifejezésre juttatta az átadott információt tartalmazó tudást, erőt és erőhatalmat. Melynek energia potenciálja egyetlen könyvvel sem hasonlítható össze a Földön. Az adott információ igen hatalmas energiával rendelkezik. Amely energia mozgat, irányít és átalakítja a fejlődés összes szükséges folyamatát, amelynek változásaitól nem kell félniük és félrehúzódniuk. Mindezek eddig is megtörténtek önökben, csak a progresszív haladásnak megfelelő kisebb mértékben.

Az adott Könyv egyidejűleg Gyógyítás a betegek számára és Védelem – a gyengék számára, mivel a Könyv Energiája áthatva a lélek összes konstruktív felépítését, és ott maradva, jótékony hatással van az ember energiaalapjaira, az által gyógyítva a Lelki-Szellemi alapokat, és helyreállítva a fizikai állapotot (természetesen csak a helyes életmód mellett).

Az adott Könyv hatásának érzetei és érzékelései legfőképpen Forróság formájában kerülnek megnyilvánulásra, hiszen ez a Változások ISTENI Tüze, amelynek önök alávetik saját magukat.

A Könyv Védelmet hordoz, amely kiterjeszti hatáskörét az istenellenes erő szükségtelen betolakodása esetében, hiszen a Tűz minősége félelmet és elnyomást kelt, és halált eredményez az ISTEN adott ellentétének – a Sátánnak. Mindenki, aki elolvassa ezen kinyilatkoztatást, méltónak találtatik a saját értelmezési Szintjének megfelelően, egy bizonyos mennyiségű ISTENI Energiára, hiszen a szűrésnek megfelelően történik, amint azt kell az individuum gondolkodói alapjainak a konkrétan kialakult folyamata számára, ami mögött a kapott kép meghatározott formája található.

Mindez – információ, ami – Energia. Minél magasabb az ember értelmezési Szintje, annál több igazságot tár fel számára az adott Könyv, annál erőteljesebb lesz a kapott komponensek energia minőségének dózisa, és annál nagyobb esélye lesz a fejlődés gyors folyamatának.

Viszont Itt -a Földi síkon feltárt igazságok, nem mentesítik az embert a saját fejlődéséért Ráruházott Nagy Felelősség alól. Az összes Legmagasabb Szintű Morális és Erkölcsi alapelvek Földön való betartásának a lehetetlensége miatt, itt felajánlásra kerül, már amennyire el lehet tolni azon bűn határát, amely szétrombolja a belső állapot egységes alapjait, azáltal feltárva önmagukban csak a Magasabb felé- és nem a Földi felé való törekvés szükségletét, az Igaz felé és nem a megtévesztő felé, hiszen az utóbbi – Közvetítő az ISTENI síkkal ellentétes Igazság értelmezésében.

Belemélyedve az írottakba, elmélyíted saját Lényedet a Titokzatos Ismeretlenben, amelynek határát csak a saját tudatosságod szabja meg. Nem létezik a tudatosság legmagasabb formája. Hiszen ő végtelen az éltető kezdet aspektusában, és a potenciálisan megismerhető tényezőben. Fogadd el az adott Könyvet, mint a Hatalmas ISTEN kinyilatkoztatását. Tárd fel magadban és a környezetedben az Igazságot. Vesd össze ezt a két részletet – és meglátod a beláthatatlan végtelent, de a tökéleteset és a teljeset.

Tágisd ki az ismereteidet, beillesztvén a saját Lényedbe a kölcsönösen tartalmas tényezőn alapuló létezés egységes platformját. Ismerd meg az ismeretlent, a titokzatosat, hiszen ilyen az Egységes teljesség felépítésének Lényege. Érzékeld a Hatalmas Tűz erejét és erőhatalmát, ami lényegét tekintve – az ISTEN Energiája, az Ő/ ISTEN Lényegének-Lényének a része, amelyet Ő a menekvés/üdvözülés nevében továbbít. Ebben található az utasítás az Ő Igazságához vezető haladási irányhoz, amely megismerésnek már eljött az ideje.

Az Irányába való értelmezésnél irányítsák felé a saját lényüket, hiszen az ember jelenlegi állapota nem mutatkozik lelkesítőnek az eljövendő szükségszerű változásokhoz. Elolvasván a Könyvet – érezd meg a Hatalmas különbséget, az adott létezési teória tényleges aspektusainak állapotát a múlt és a jelen értelmezés között, mert hiszen ebben található a változásod lényege, és következésképpen Magának az ISTENNEK is a progresszív tökéletesedése, akinek te is egy része vagy.

Ezért ne add Neki azt, amit magadnak sem szeretnél, hiszen ti Vele – egy Egységes Egész vagytok. És a te fejlődésed – az Ő/ISTEN fejlődése. Érezd meg ennek a könyvnek az ISTENI Tűz Hívását. Tedd magadévá az ISTEN Hatalmas Energiáját. És fejlődésedben fel leszel emelve  az Könyv értelmezésének megfelelő Szintig.

Nincs igaza annak, aki azt mondja: „ Nem értve – hiszek” . Hiszen minden fogalom mögött a Hit egy meghatározott alapja található. Semmit sem értve, lehetetlen elérni a Hitet. Csak a Szív által befogadott Tudás határozza meg a te Igazság platformodat, és következésképpen a Hited irányultságát. Koncentráld az összes figyelmedet ennek a Könyvnek a megértésére, hiszen minden egyes szava egy kód a Hatalmas Igazság határai megnyitásához, amely energiára legfőképpen neked van szükséged, mint cél a te alakításodhoz és progresszív létezésedhez. * * *

FORRÁS: Szeklitova Larisza, Sztrelnikova Ludmila:" A Világegyetem Törvényei avagy az ISTENI Hierarchia alapjai"